Hogy lett Dáriusból falkavezér?

Kérdező: Ha végignézzük a galéria Falkavezérek részét, nem kicsit feltűnő, hogy egyetlen fiút találunk, Dáriust. Bár végigvesszük majd a Falkavezérek történetét, s hogy kiből hogy lett Vezér, de talán kezdjük vele!

Bea: A Dáriusnak van egy története, ami mindent felülír, de el se merem mondani, mert képes vagy leírni:) Egyszerre volt döbbenetes és félelmetes. Már a saját szememnek se hiszek néha lassan:)

Kérdező: Most már tessék elmondani, mert már nagyon kíváncsivá tettél:)

Bea: Szóval ez a történet úgy kezdődött, hogy volt a Heléné kutyám, így a nevét biztosan ismerted. Az ő lánya a Zulejka és az Elektra, akik féltestvérek voltak, s nagyon kötődtek is egymáshoz, és a nagy Falkának is  a tagjai voltak.

Dárius kutyám a saját testvéreivel a Deával, a te kutyád anyjával Dollyval és Diával együtt nevelkedtek az anyjuk mellett és szép sorban kellett kiszedegetnem a háborúzgatókat, mert nem volt béke az olajfák alatt. Később nyilvánvalóvá vált, hogy a Dolly és a Dia  jól kijönnek egymással, így több évig együtt maradhattak, de a Deát és a Dáriust ki kellett szednem a csapatból, mert idővel túl sok lett napi szinten a cirkusz. Nem akartam , hogy sérüljenek, így aztán szét lettek pakolászva.

Innentől kezdve a Dea magányos kutya lett, a Dolly és Dia együtt maradhatott, Liána, az anyjuk szintén külön lett rakva, Dáriust pedig szépen Helénére bíztam, mint fiatal kutyát, akkor volt olyan 7-8 hónapos, már akkor zűr volt. Azért mondom, hogy ez is attól függ, hogy melyikek mikor kezdenek lázadni.

Úgyhogy Dárius még csak 7-8 hónapos volt, de ki kellett szedni őt is ebből a családi falkából, és a Helénének raktam oda nevelésre, mert a Heléné egyébként egy nagyon nagyon jó és szigorú anya típus volt, aki nagyon jól tudott nevelni, és a Dáriust rábíztam, úgyhogy ők ketten voltak x hónapig, amíg csak nem történt egy furcsa esemény.

A Heléné mivel egy nagyon szigorú anya volt, sokszor rendre utasította Dáriust, apró-cseprő dolgokért is durván földre kényszerítette, megfektette, megalázta, szóval ne tudd meg!

Mert a Heléné érezte benne az erőt, s úgy volt vele, hogy nehogy fölé kerekedjen valaha is a Dárius, ezért rettentő szigorúan nevelte, s mondom, borzalmasan sokat alázta. Sérülést nem okozott, mert a Heléné nem úgy csinálta, hogy valakit megmarjon, vagy a fülét letépje, vagy valami, csak alázta, de azt nagyon.

(Egyébként ezzel kapcsolatban majd mindjárt dobok itt neked egy képet, ha elmondtam a történetet:)

Történt pedig hogy egy ilyen alázásnál lent voltunk a tóparton. Akkor már vagy háromszor, vagy négyszer is megfektette  Heléné a Dáriust, én nem igazán láttam olyan nagy bűnt, hogy mi a francért szekálja, de hát ők ezt biztos pontosan tudták, Dárius meg szépen, ahogy illik egy kisfiúhoz, ugye megfeküdt a Helénének, megadta magát, stb., de a Heléné újra meg újra cseszegette.

És egyszer csak képzeld el, de egyik pillanatról a másikra a Dárius ebből a megfektetésből, ebből az alázatból fölállt, kihúzta magát, belenézett a Helénének a szemébe…

Olyan nagy lett az a kutya, mint ami nem volt igazán,  érted, de tudod, annyira kihúzta magát, annyira akarta mutatni, hogy „Figyelj ide, én erősebb vagyok nálad, fejezd ezt be! És láttam rajta, hogy ha most a Heléné bemozdul, vagy bármit megpróbál, akkor a Dárius megöli…

A szemén, a nézésén, ahogy beállt, hogy „Na, itt a vége! Na, ezt most megszüntetjük, ez így nem megy tovább!”  Ezt láttam a Dáriuson, meg is ijedtem rendesen, na mondom, akkor  még mielőtt megölné a Helénét, mert azt nem szeretném, akkor mondtam:

– Nagyon nagyon gyorsan, nagyon gyorsan befelé innen…Heléné marad a tóparton, Dárius te pedig  gyere azonnal befelé!

Igen ám, csak néztem körül, hogy hova a jó francba rakjam el ezt a kutyát, mert hogy ugye mindenhol úgy voltak, hogy vagy ezért, vagy azért, de volt kan a szuka mellett, sehova nem tudtam hirtelen betenni:) Na, mondom: nem tudlak sehova berakni! Sehova!

Hova rakjam? Á, mondom: Tudod mit, fiam, akkor most megjártad, mész te befele a francba a nagy Falkába, oda be a sok szukához!

És… betoltam őt a kapun, és láss csodát, arra számítottam, hogy az egész nagy falka rá fog menni és lenyomja, ahogy ez szokott történni, amikor egy fiút oda bevágok, és nem ez történt.

Dárius kihúzva magát , ahogy a tóparton a Helénének megmutatta magát, emelt fejjel, emelt farokkal  bevonult,és becsicskult mind, mindenki megfeküdt neki. Az egyéves kannak. Akkor volt Dárius egy éves. Az egyéves kannak! És én döbbenten néztem, hogy akkor most mi a franc van? Azt akartam, hogy megneveljék, azt akartam, hogy lefojtsák benne ezt a kialakulóban lévő agressziót, hogy nehogy már azért olyan nagy fiúnak érezze magát, s hogy majd őt kezelésbe veszik, és erre fordítva sült el. Mert ő rögtön, mint a császárok bevonult, mindenki lealázkodott neki, és mint Falkavezért üdvözölték a kis vacak taknyost.

És ez engem rettenetesen meglepett, mert ilyen még a büdös életben nem történt, főleg nem, hogy egy egyéves fiú ….. De minden fiút lealáztak, tökmindegy, hogy hány éves volt, érted? Mindenkit, és a Dáriust nem. És én nem értettem, és napokig nem értettem ezt, ki voltam rajta akadva, csak figyeltem, rendkívüli módon figyeltem. És elkezdtem felfedezni dolgokat, hogy átváltozott a Dárius. Úgy viselkedik, mint a Banya, és a Falka úgy reagál rá, mint a Banyára. Mindenben, de tényleg mindenben. Olyan szinten, hogy amikor jöttek olyanok hozzám, akik ismerték a Banyát, észrevették! ” Jé, ez úgy csinál most, mint a Banya csinált… jé, tiszta Banya…Érted?

Egy csomó dolog: cselekvések, mozdulatok, válaszreakciók, minden úgy zajlott, mint ahogy a Banya csinálta.

Úgyhogy a Dáriusnak kettős személyisége volt, Kan, mint Dárius, és Falkavezér, mint Banya. Így lett neki ez a hárem, ez a nagy Falka, akinek a vezére is lett rögtön, első perctől, ahogy oda belépett.

Gyönyörűen irányította őket –  Zulejkát rögtön maga mellé véve,  ugye Zulejkát még anno a Banya rendelte a Falka élére, mint utódját, úgyhogy vele együtt közreműködve, egymást segítve irányították a Falkát, rendet tartottak. A Dárius semmilyen más szukára nem ment rá, egyszerűen levegőnek nézett minden tüzelő szukát, senkire, érted? Pedig szándékomban állt, akartam volna, hogy egy-két esetben a Dárius legyen a fedező kan, de ő hűségesen ragaszkodott hozzájuk: csak a falkájával, az ő háremével volt hajlandó….ezt ő eldöntötte, és senki nem érdekelte őt. Ilyen meg megint csak nem nagyon van kanban, tehát ez megint egy olyan furcsa, különleges dolog volt tőle…

S onnantól kezdve velem is, a Falkával is és a többi kutyával is teljesen úgy viselkedett, mint anno Banya tette… s ez annyira egyértelmű volt, hogy mondom, még az idegenek is, akik gyakrabban jártak ide, minden momentumot felfedeztek benne…

Na? Ehhez mit szólsz?

Kérdező: Hát, most egyelőre szóhoz se tudok jutni…

Bea: mindjárt keresem azt a képet, amit ígértem, mert pont lefotóztam ott, akkor a tóparton, Dárius utolsó megalázását, utána meg már sajnos nem fotóztam semmit, mert mondom, nagyon megijedtem, de úgy igazán, hogy ez most akkor kinyírja menten Helénét, mert azért ismerem a tekintetüket, meg tudod, ezek a dolgok, amikor látom, hogy azonnal le kell állítanom, mielőtt folytatódna az, ami kezdődik…

Ezután a kép után állt fel úgy akkor, hogy én tényleg megijedtem. Nézd meg a Heléné tekintetét a képen, mint aki lát is valamit. Mert ezt pont abban a pillanatban kaptam el, akkor fotóztam, tehát itt történt valami, ebben a pillanatban…nézd meg, ott van Heléné szemében a kételkedés, hogy „Most mi van? Ki van a földön?” És ebben a pillanatban állt fel a Dárius úgy, hogy „Na, itt a vége!”

Kérdező: Meg se merem kérdezni, de arról nincs véletlenül képed?

Bea: Sajnos nincs , mert nem mertem tovább fotózni, cselekedni kellett. Tényleg életveszélyes helyzet volt: azonnal cselekednem kellett, el kellett vinnem a Dáriust, mert megölte volna, hát láttam a nézésén, ott már nem volt fotózás tovább…

De az a bevonulás, amit akkor ő előadott, az egész életemben előttem lesz, én még olyat nem láttam. A Banya vonult be mindig úgy… másodpercek alatt egy átváltozást láttam. Nálam jobban senki nem döbbent meg.

Mintha Banyát láttam volna…

Kérdező: köszönjük ezt a történetet, szinte úgy éreztem végig, hogy részese vagyok a történésnek, s szeretnék még többet megtudni az itt történtekről.

Folyt. köv.