Koda

Kezdem a legelejétől.

Kisbaba korom óta németjuhászokkal vagyok körülvéve, nekem ők a „kutyák”! Amikor születtem, akkor anyukámnak volt egy Ónémetjuhásza, Johnny, kisgyerek koromig ő védelmezett nemcsak engem, hanem a családomat is, vele tanultunk meg járni is! Aztán 18 éves korában elhunyt békésen..aztán pár évre lett egy standard színű németjuhászunk, Alma. Már amikor elhoztuk, én tudtam, hogy kis gazdája leszek, úgyis lett: én neveltem, nagyokat játszottunk, sétáltunk, majd telt az idő, és örökbe fogadtunk még egy németjucit, Taylort.  Vele kapcsolatban is késztetést éreztem, hogy nekem kell foglalkozni vele!

Aztán teltek múltak az évek, sajnos először Taylor ment el, aztán Alma.

Anyukám talált rá Beára a Facebook-on, aztán egyre többet nézegettük az oldalát, és akkor megfogadtam, hogyha egyszer kutyám lesz, biztos, hogy Beát fogom keresni!

Aztán elköltöztem otthonról, s szerettem volna egy hű társat. Akkori párommal nézegettük a németjuhászokat, sok helyen, de én tudtam, hogy Beától lesz kutyuskám ,hát így is lett! Ráírtam Beára, hogy mit is szeretnék, ő meg elküldte, milyen alom van éppen akkor, és hogy szukát tudunk megnézni mert az összes kan „foglalva” van.

Elmentünk a kutyaparadicsomba, mert valóban az: Bea körbevezetett minket: annyi színt és olyan gyönyörű kutyákat még soha nem láttam!

Aztán kihozta a szukákat: nagyon cukik voltak, de megakadt a szemem egy kis hisztis szőrgombócon a kennelben, aki ameddig ott voltunk, rágta a kennelt, hisztizett, majd elaludt és újra csinálta az egészet őszintén: teljesen odavoltam érte! Bea mondta, hogy ő sajnos foglalva van, de ha esetleg nem jelentkeznek érte, akkor enyém lehet. Aztán vártam egy hetet, majd ráírtam Beára, aki azt írta, hogyha gondoljuk, miénk lehet a kan! Nagyon boldog voltam! Aztán elhoztuk csoda Kodát!

Egy igazi hisztigép azóta is! De imádom! Hiperaktív, bohókás társ! Néha összeveszünk, de aztán hamar elillan! Együtt igazi kalandorok vagyunk, szegény néha azt hiszi, hogy ugyanolyan picike szőrgombóc maradt, mint amikor elhoztuk, mert a barátaimat és a családomat úgy köszönti, hogy konkrétan a nyakukba akar ugrani örömében, ami nem mindig előnyös de dolgozunk folyamatosan az ügyön, hogy „te már nem vagy kis kutya”

De emellett mellettem volt nagyon rossz időkben, mindig a támaszom volt: ő nemcsak egy kutya, hanem egy igazi hű társ! Hálás vagyok érte a mai napig Beának, hogy rám bízta csoda Kodát! Mert akárhányszor rá pillantok Kodára és megkérdezem magamtól hogy mi lenne velem nélküle! szóval így lettem Bea kutyás!

Nagyon hosszú lett nagyon sajnálom de köszönöm ha el olvasod!

Üdv,Viki és Koda