Piri néni és Hektor

2018-at írunk. Történt még 2002-ben, mikor valaki felkeresett, hogy szeretne egy szép, egészséges növendék korú németjuhász kant, olyan igazit, legyen nagy és testes, jó vézennel. Elárulta azt is, hogy nem saját részre, hanem egy rokonának Piri nénikéjének, aki Amerikában él és tenyészti a fajtát, de arrafelé egyre kevésbé szépek és neki egy tuti fedezőkan kéne, aki javítja, szépíti az ottani állományt.

Szerencséjére pont volt egy növendék fiam, akit szándékomban állt eladni és én a célnak megfelelőnek találtam, így felajánlottam a lehetőséget. Eljött, megnézte, jónak találta Hektort, megegyeztünk. Sokat beszélgettünk, a szimpátia is rögtön kialakult. Időpontot egyeztettünk, mikor érkezik Piri néni nyaralni haza és akkor személyesen meglátogat, majd visszautazáskor viszi magával Hektort.

Piri néni, már akkor idősebb volt, mint most én, de hasonló karakán csaj volt. Otthonában gyönyörű farmon rengeteg kutya, őzikék és lovak, meg mindenféle állat. Végül olyan jól éreztük magunkat egymás társaságában, hogy indulás előtt többször is meglátogattak, beszélgettünk és hancúroztunk a falkámmal. Jött az egész pereputty, néha 8-10-en

Aztán eljött Hektor napja, elutaztak. Utána kaptam róla híreket, szuperül megfelelt mindenben, sikeres fedezőkan volt, alkalmanként 8-10 apróságot köszönhetett neki Piri néni.

3 év múlva jött megint haza Piri néni, természetesen meglátogattak. Aztán az évek múltak, de a valaki, aki anno felkeresett kutya ügyben, nevén nevezve Csaba, mai napig, minden ünnepkor és névnapomon, születésnapomon is felhív és felköszönt, valamint átadja Piri néni üdvözletét. Ez tegnap is így történt. Sajnos Hektor elment, nemsokkal Karácsony előtt 17 évesen!!! Szép élete volt, több mint 600 utódot hagyott maga után.

Végül egy idézet:

„Az ember sok mindent megtanulhat egy kutyától (…). Arra tanított, hogy minden napot féktelen örömmel és boldogsággal éljek meg, hogy ragadjam meg a pillanatot és hallgassak a szívemre. Megtanított arra, hogy élvezzem az egyszerű dolgokat: egy séta az erdőben, a frissen leesett havat, egy szunyókálást a téli nap sugarában. És amikor megöregedett és mindene fájt, arra tanított, hogy a viszontagságok között is maradjak optimista. De legfőképp a barátságról és az önzetlenségről tanultam tőle, s mindenekfelett a megingathatatlan hűségről. Meghökkentő elképzelés volt, hogy csak most, halálában értettem meg teljesen: (…) a mentorom volt. Tanárom és példaképem: Lehetséges, hogy egy kutya – bármelyik kutya, főleg olyan dilis, fékezhetetlen, mint a miénk – képes megmutatni az embernek, hogy mi az, ami valóban fontos az életben? Hittem benne, hogy igen. Hűség. Bátorság. Elkötelezettség. Egyszerűség. Öröm.”

Kun Bea