In memoriam Dárius…

Kérdező: Kérlek, mesélj nekünk Dáriusról… Annyira szemléletesen mondtad el azt a pillanatot, amikor falkavezér lett, hogy érdekel minket, mit őriztél meg róla emlékeidben…

Bea: Kérdezted, hogy van-e kép arról, hogy hogy vonult be azon a bizonyos napon… Az első időről, mikor együtt van a Falkával, vannak képek, de az magát azt a tényt, meg főleg, azt a pillanatot, mikor Falkavezérként bevonult – nos, azt nem adják vissza.

Nagyon érdekes volt menet közben figyelni a viselkedését: még a vendég kutyák is, akik anno érintkeztek a Banyával, ugyanúgy viselkedtek akkor a Dáriussal, mint korábban vele,  holott ő egy kis vacak volt még na, maradjunk ennyiben, mert ugye májusban töltötte az egy évét, s az a kép, amely az utolsó meghunyászkodását örökítette meg,  2017. június 2-i , tehát épphogy betöltötte az egy évét. Érted?

És a nála idősebb kanok és szukák is ugyanolyan tisztelettel voltak felé, mint anno Banya felé… tehát a Dárius volt a szent és sérthetetlen, amikor itt jöttek – mentek. Annyira, hogy volt olyan labdája, amihez még akkor se mertek hozzányúlni, amikor a Dárius nem volt ott: az tabu volt, az a Dáriusé és kész. Tehát irtó nagy tiszteletnek örvendett…

Emlékszem, hogy például a  Rúfusszal  nagyon érdekes kapcsolata volt neki, a Rúfusz volt a fiatalabb és hát voltak hülyeségei, mint  hát minden fiatal, kamaszodó kutyának, és egyszer nagyon berágott rá Dárius, mert valakit piszkált, provokált, harapdált.

Akkor már többször rászólt a Dárius – először  finoman és szépen, hogy fejezze be ezt a viselkedést, mert ezt ő nem szeretné itt, hogy csinálja a cirkuszt, mert amikor ő elől van, akkor itt rendnek és békének kell uralkodni. Rúfusz azonban, mint lázadó kamasz, nem fogadott neki szót, s mikor már többedszerre is figyelmeztette finoman, hogy higgadjon le, látható volt, hogy itt most lesz nemulass, s lett is! Nagyon berágott rá a Dárius, olyannyira, hogy akkor bizony a Rúfuszt kellett megmenteni, hogy ki ne kapjon nagyon, mert akkor meg lett volna tépve a búrája, de rendesen. És hát az Éva féltette Rúfuszt nagyon, s én ugyan hagytam volna egyébként, hagytam volna, hogy megtépje, mert akkor legalább ráncba lett volna szedve.  De az Éva miatt nyilván nem tettem. Viszont nagyon érdekes volt, mert így is jól sült el a dolog: onnantól kezdve a Rúfusz abbahagyta mások molesztálását. Olyan büntiben volt, és olyan ki nem mondott , de részben megtapasztalt megfélemlítésben  lehetett része, hogy soha nem próbálta többet ezt a viselkedésformát , hogy kötekedjen másokkal. S szép lassan észrevehető volt, hogy kezdte úgymond utánozni a Dárius mintáját, hogy hogy kell viselkedni  a társaságban, s hogy nem csinálhatja ezt a cirkuszt…. jó, klassz dolgok voltak ezek, jó volt ezeket látni és megélni…

Dárius egyébként rendkívül jó falkavezér volt, rendkívül jó apa, bármilyen kölyköt elfogadott nevelni, tehát nem kellett félteni tőle a kölyköket. Rászólt persze, hogyha hülye volt a gyerek de finoman, kárt nem tett benne ,érted, de rászólt. Tehát nem az volt, hogy bármit szabad: szabályozta őket és vigyázott rájuk, az egyértelmű volt: úgy vigyázott rájuk, mint ahogy egy anya vigyáz a kölykeire: nem engedett akárkit például a kölykök közelébe, korlátozta, hogy ki mehet közel a kicsik kenneljéhez, egyáltalán, ki közelítheti meg őket, s persze, mindenki szót fogadott neki, senki nem merte a kölyköket bántani. Egyértelművé tette, hogy ha valaki hülye, s úgy viselkedik, ahogy az neki nem tetszik, vagy megszegi a szabályait, akkor azt elintézte volna rendesen.  De nem merte megszegni senki… Pedig ugyanazt csinálta, mint anno a banya: agresszió-mentesen, csak nézéssel szabályozta a kutyákat. Nem volt verekedés, nem verekedett, nem kellett verekednie senkivel soha, csak szemmel vert…. és a Banya is…

Szóval le

hetne róla kisregényt írni, hogy mennyi különleges dolog történt itt a kutyákkal – mint ahogy Dáriussal is.

Amikor egy kutyaarc egy képen szembe köszön, ahogy keresgéltem neked a   képeket, meg  akkor ráj

uk nézve nem a kép kép van meg az agyamban, ha érted, hanem a való kép, a valódi emlék, amikor ő volt annyi idős, mint a fotón, amikor visszanéz rám… amik történtek vele, ami megragadt bennem, amivel épp ő megfogott.

Dárius azért tetszik sok mindenkinek, mert a szemében láthatod, hogy hatalmas nagy lelke volt, volt benne valami, az a plussz, ami őt különlegessé tette, s ez látszik a képeken is, ő tényleg az a kutya volt, akit nem lehet elfelejteni…

Folyt. köv.