Hogyan kommunikálsz a kutyákkal?

Avagy hogyhogy nem hallunk egy vezényszót se?

Kérdés: Mit gondolsz a kutyákkal való kommunikációról?

Bea: Meggyőződésem, hogy agyhullámokkal kommunikálnak egymással is, velem is, már számtalan példáját adták ennek, de ti is láthatjátok, ha itt vagytok.

Ha az ember ráhangolódik, akkor meg lehet érteni őket, nekem  úgy érzem, ez sikerült. Persze sok megfigyelés kell hozzá, de  rá lehet kapcsolódni az ő hullámhosszukra.

Néha kimondatlan szavakból is tájékozódnak: elég csak a gondolat megszületése: volt olyan, hogy ki se mondtam, hogy ül, fekszik, áll, csak a gondolataimban megfogalmazódott,  s a kutya tette, amit kigondoltam, szó nélkül, ellenkezés nélkül. De cserébe én is is veszem a hullámaikat – így akár egy egy balhét meg is lehet akadályozni, mert mire ő kiagyalja, én már tudok reagálni.

Kérdés: Azért ez durva, sokan, ha olvassák, azt mondják, képtelenség. Konkrét esetet tudsz mondani rá?

Bea: Nézd csak: Fenrír épp most hívta vissza a kint lévőket, Lobo is jön, pedig ő nemrég került ide vissza, de még Izabella is, látod? Ő nem a Te kutyád véletlenül? 😀  Pedig hangot nem hallottál, s ti is most találkoztok másodszor velük élesben.  De tovább megyek, emlékszel, amikor kezedbe adtam a kis kék rajzos kislányt a Fenrír alomból?

Kérdező: Persze! Az ütő állt meg bennem, amikor megláttam a levegőben felém úszó Fenrírt:)

Bea: De mégse bántott, igaz? Megbeszéltem vele, hogy félsz a kutyáktól, s csak leellenőrizte, hogy jó helyen van-e a kölyke. S onnantól nem fordított rád figyelmet, sőt, még Izabellával is megbeszélte, hogy kinek hol a helye, mivel akkor találkoztak először. De sehol egy verekedés, sehol egy támadás, csupán színtiszta gondolati kommunikáció.

Kérdezés: akkor ezt láttuk, amikor Albán bezártad a kennelbe?

Bea: Igen, eleget volt itt a kölykeivel, s csak megfordult a fejemben, hogy most már ideje bemenni. Erre e ha emlékszel, Alba sarkon fordult, kiugrott a kölyök kennel ajtaján, majd bement a sajátjába, s megvárta, míg lassan odaérek, s bezárom az ajtót. Így megy ez nálunk: gondolunk valamit, s a másik megcsinálja. Oda-vissza. Persze, van, amikor mondani kell, de még véletlenül se parancsszavakat. Beszélgetni kell velük.

Kérdés: Úgy érted, mintha emberek lennének?

Bea: Persze. Meggyőződésem, hogy ahogy telik az idő, a körülöttünk lévő Bea-kutyák egyre több szót, kifejezést értenek. Ráhangolódnak arra, akit szeretnek. Emlékszel? Mondtam neked, hogy ezek a kutyák nem átlagos, mindennapi kutyák. Szükségük van a szeretetre, erős kötődés és érzelmi kapcsolat kialakítása jellemzi mindegyiket. Ha ezt figyelembe veszed és respektálod, akkor jó kapcsolatod lesz a kutyáddal.

Kérdező: Adnál néhány instrukciót, hogy mit csináljon egy kezdő Bea-kutyás? Hogy alakítson ki kapcsolatot a kutyájával? Mondjuk én Izabellával?

Bea: De hát már alakítod is!  Nézzük csak, ha pontokba akarnám szedni, akkor kezdetnek az alábbiakat mondanám:

  1. Szeresd a kutyád, s vedd „emberszámba”. Figyeld, hagyd, hogy ő is figyeljen, szeresd, hagyd hogy ő is szeressen!
  2. Minden Bea-kutya rendkívül intelligens, szüksége van arra, hogy partnernek tekintsd, ne akarj neki parancsolgatni, ne várd, hogy vezényszavakat tanuljon csak – egyszóval: ne nézd hülyének a kutyád, mert egyszer csak azon kapod magad, hogy ő is annak fog téged nézni:) Hidd el, sok embernél okosabbak!
  3. Építs ki vele szoros kapcsolatot, néha te is engedj neki, amit lehet, ne akard ketrecbe zárni, s pláne: ne akarj belőle bazári majmot csinálni. Figyeld csak meg, milyen lesajnálóan tud nézni, amikor a kutyaiskolába megkéred, hogy csináljon meg valamit, ő nagylelkűen megcsinálja, de másodszor már csak néz, hogy mit akarsz még? Nem látod, hogy ezt már tudom?
  4. Respektáld az egyéniségét, hagyd, hogy kiteljesedjen, s megélje azt. Te se szeretnél olyan lenni, mint amilyet mások szeretnének, hogy légy! Nos, így van ez a Bea-kutyáknál is. Ahány gyerekemet elvittétek, mind más személyiség. Egyedi és megismételhetetlen a maga nemében. S akkor fogja magát jól érezni nálad, ha ezt figyelembe veszed, s engeded, hogy az legyen, aki. Mint ahogy ő is az, aki szeretne lenni.

Folyt. köv.